Thursday, 8 June 2017

Pairi Daiza

Ez a neve a nagyon híres és nagyon szép állatkertnek itt Belgiumban, bő egyórányira tőlünk. Papp Csabiék látogattak meg minket és velük együtt mentünk megnézni az állatokat.
Sajnos az év legmelegebb napját sikerült kifognunk, de még ennek ellenére is végiggyalogoltuk a napot a 32 fokos melegben (mondanom sem kell, hogy nem vagyunk hozzászokva).
Az idő egy része azért elment árnyékkereséssel és folyamatosan locsoltuk a fejünkre a vizet.
Az állatkert tényleg nagyon szép, és hatalmas, megintcsak lemaradtunk a feléről legalább, de legközelebb már felkészültebben érkezünk. Hatalmas játszótere is van a gyerekek számára, amit már csak délután 5-kor fedeztünk fel, a kijáratot keresve.
Itt sajnos nem maradt ki az ajándékbolt, ahol legalább három kört mentünk, mire eldöntöttük, mit vegyünk, majd meggondoltuk magunkat, visszacseréltük és újra választottunk.
A legnagyobb attrakció az állatsimogató volt a legelején, és a legvégén a fák magasságában húzódó, nagyon hosszú függőpálya, amin végig lehetett sétálni. Természetesen Mesi azonnal ment, és utána Kinga is bátran végigsétált rajta Apával.
Az állatokat szelektáltan és érdeklődés szerint néztük meg, és pont az állatkert legnagyobb nevezetességét, a pandát hagytuk ki, mert akkor már kifele terelgettük a gyerekeket. Majd legközelebb.












No comments:

Post a Comment