Úgy emlékszem, 15, 30 és 60 km-es pályákat rajzoltak ki az indulóknak, mindenki maga választotta a távolságot.
Apa természetesen a helyi bicis erőkkel együtt a 60 km-en indult. Részt vett már ezen a múlt évben is, de idén annyival változott a helyzet, hogy nem is kellett elmennünk, hogy drukkolhassunk neki, hiszen a 60-as útvonal épp a házunk mellett vezetett el. Mivel az egyik szomszéddal együtt tekert, a két család gyerekestül felsorakozott, hogy üdvözölje őket, mikor ide érnek. Hozzánk csatlakozott még egy-két szomszéd is, és máris teljes lett a szurkolótábor.
Illetve majdnem. Mivel telefonos kapcsolatban voltunk, hogy tudjuk, nagyjából mikor érkeznek (ki akar 3 órát az út szélén dekkolni?), kiderült, hogy igazából fogalmuk sincs, merre járnak, így a "tömeg" szétszéledt, mielőtt még ide értek volna, csak a kemény mag, a két család tartott ki. De azért csináltunk egy fényképet, hogy bizonyítsuk, ki mindenki szurkolt nekik...
Előbb-utóbb aztán begurultak a fiúk is, Apa megcsodálta az általunk készített (és a szél által megcibált) transzparenst, ettek-ittak, feltöltekeztek, majd folytatták az útjukat, mi pedig mentünk a dolgunkra.
A nap nem végződött túl szerencsésen, mert a csapat egyik tagja akkorát esett, hogy kórházban kötött ki, eltört a kisujja is, így a többiek úgy érezték, inkább hazatekernek, és nem fejezték be a pályát. De így is gurultak kb 50 km-t.
No comments:
Post a Comment