Monday, 30 December 2024

Kinga - karácsonyi műsor az iskolában

 AZ utolsó alkalom, hogy karácsonyi műsort kell néznünk - ami mindig egy óra éneklést jelentett - így most kicsit szomorkás volt a búcsúzás. Jövőre már nem lesz senki alsós, felsőben pedig nincs műsor.

Ahogy szokás, most is korosztály szerint sorakoztak fel a gyerekek, mi azt jelentette, hogy Kinga az utolsó sorban állt, és tőlünk a legmesszebb. Szokás szerint pedig nincs sok levegő ebben a kis tornateremben, és Kinga nem viselte ezt túl jól, így néha le kellett ülnie.

De azért karácsonyi volt a műsor, és megvolt az egy óra énekanyag is, a végére betettek néhány angol slágert is.

Utána a büfében lehetett kis sütit és italokat venni, mielőtt átadtuk a terepet a következő adag szülőnek.

Mindemellett Kinga osztálya befejezett egy projektet, ahol egy könyvet kellett elolvasniuk, és kiválasztani belőle egy részt, amit egy cipősdobozban kellett megalkotniuk. Ezt a kiállítást néztük meg egy reggel, ahol minden gyerek elmagyarázta a szüleinek, hogy mit is látnak pontosan. Nagyon jó kis kreatív ötletek születtek.

A képeket és videókat itt lehet megtekinteni.





No comments:

Post a Comment