Tuesday, 31 December 2024

Karácsony

Ismét jól megszerveztük a karácsonyt, senkit nem hagytunk ki.

24-én este a lányok átmentek a Levihez aludni, én pedig 25-én reggel mentem át, hogy együtt tudjunk ajándékot bontani. Ez adott lehetőséget arra, hogy Péter és a lányai is tudjanak együtt karácsonyozni.

Nálunk sok ajándék volt, és Kinga kapta a legtöbbet. Oliva természetesen boldogan bontogatta a saját csomagjait, és lelkesen segített a többi kibontásában is, amikor megengedték neki.

Utána a lányokkal együtt visszamentünk, ahol folytatódott az ajándékozás egymás között.

Előzőleg leosztottuk a karácsonyi ebéd elkészítését. Péter sütöte a pulykát és a zöldségeket, Levi csinált levest és krumplit, és pedig a szokásos vegetáriánus töltött wellingtont. Így minden elkészült a jó késői ebédhez.

Utána a lányok elvonultak, mi felnőttek viszont törtük a fejünket. Ugyanis Péter kapott tőlem egy üveg bort, ami egy kis ketrecbe volt zárva és lelakatolva. A lakat kódját meg kellett fejteni egy játékon keresztül, ami kb 2 órán át tartott, és már lassan a fémvágót akarta hozni. (azért addig sem maradtunk ital nélkül).

Este karácsonyi filmet néztünk, majd a lassan hagyománnyá váló whisky kóstolás zárta a napot (ugyanis az előző évekhez hasonlóan whisky-t ajándékoztak egymásnak, amit természetesen meg kellett ízlelni és kielemezni).

Így telt a karácsony, és utána végre következhetett egy kis pihenés.

A képeket és videókat itt lehet megtekinteni.




 

No comments:

Post a Comment