Tuesday, 9 May 2017

Látogatás egy buddhista templomba

A következő cserkészkirándulás egy buddhista templomba vitt minket. Igen, minket, ugyanis az egész család csatlakozott.
Nem messze a cserkészek szokott találkozóhelyétől egy nagy családi ház húzódik meg a többi között, egy még nagyobb udvarral. Ebben található a buddhista templom amit thaiföldi szerzetesek "üzemeltetnek".
Természetesen szellemiségüknél fogva nagyon barátságos fogadtatásban volt részünk, vittünk adományokat, és a gyerekek csak ámultak és bámultak a sok színes képen, szobron és egyéb dísztárgyakon.
A szerzetes maga egy órán keresztül beszélgetett a gyerekekkel, kedvesen, kicsit tört angolsággal és sok humorérzékkel válaszolgatott a kérdésekre. Attól, mert gyerekekkel beszélgetett, ugyanúgy használt nehezebb kifejezéseket, szavakat, magyarázó történeteket (valószínűleg nem minden üzenet ment át a kis fejekbe, de nem volt hiábavaló).
A modern, nyugati gyerekek benyugodtak, és nyitottak voltak a számukra új világra, ám egy óra után már kezdték beunni és mocorogni.
Viszont kellett egy kicsit meditálniuk (meglepően sokan ültek jógapozícióban), átadhatták az adományokat, kaptak áldást a szerzetestől, vágtak fel nekik gyümölcsöket és közösen nassoltak, majd kint a kertben rohangálhattak még egyet, mielőtt elköszöntünk tőlük. Természetesen a felnőttek is kaptak áldást és egy kis ajándékot a szerzetesektől.
Többen is mondták, hogy szivesen visszajönnének ide.
Mi is sok képet készítettünk, de a szerzetesek zsebéből is előkerültek az okostelefonok, és ők is folyamatosan fényképeztek.

 









No comments:

Post a Comment