Friday, 26 February 2016

Rosie és Kev látogatóban

A tavalyi elmaradt látogatást bepótolandó Rosiék a februári szünetben jöttek el hozzánk 3 napra.
Már nagyon vártuk őket, és Mesinek nem kellett sok, hogy rátaláljon a régi összhangra.
Kinga még talán várt egy félórát, mire felengedett, és utána Rosie-n kívül Kev-vel is sokat huncutkodott.
Az első nap Brüsszelben sétáltunk sokat, és természetesen csokikat vettünk.

Persze Rosie nem üres kézzel érkezett, tudta, hogy Emese szülinapja közeleg.


Másnap ellátogattunk az Atomium-ba, ahol körbejártuk a sok gömbben rejtőző kiállítást. A gyerekeket a hely jobban lekötötte, a kiállítást nem találták érdekesnek.







A szülinapot megünnepeltük egy tortával, amit Mesi választott a kedvenc cukrászdánkban. Elénekeltük a Happy Birthday-t, és Mesi elfújta a gyetyákat. Természetesen ezzel nem volt vége a dolognak, mert Kinga is saját szülinapot szeretett volna, így háromra csökkentettük a gyertyák számát, újfent elénekeltük a Happy Birthday-t, és Kinga is elfújta a gyertyákat.
Így most már mindenki boldog volt, főleg, hogy végre ehettünk a tortából.




 Rosie-val a régi játékok is előkerültek, mint például az akasztófa-játék, amiben a Mesi nagyon jó volt. Akasztófa helyett viszont gyerekbarátabb módon házat kellett rajzolni.


Nagyon sajnáltuk, mikor elmentek, de megígérték, hogy hamarosan újra találkozunk.

No comments:

Post a Comment