Mesi portré

Képek a szülőkkel

A meglepően meleg angol nyárban lementünk este egy rövidke sétára fürdés előtt. Nem lehetett megállni az újabb és újabb fotók készítését.

Amúgy a tegnapi mázsáláson 6.22 kg-ot nyomott a gyermek.

Együtt főzünk

Ez az a pillanat, amikor a mosogató már nem megoldás egyikünknek sem, ő már eleget ült ott, nekem meg kell a hely és a víz. Ekkor nagyon hasznos a kenguru, bár meg kell vallanom, a hátam kevésbé örül neki, mert ugye folyamatosan kissé előre vagy oldalra görbülve tudok átnézni a feje fölött vagy mellett, hogy valami fogalmam legyen arról, mi történik a munkalapon. 

Kedves aggodalmaskodóbb családtagjaimnak ezúton üzenem, hogy Mesi nincs kitéve veszélyeknek. Amikor kés vagy tűz kerül használatba, ő egy kis svunggal kikerül a veszélyzónából, és én egy enyhe csípőficammal tudom folytatni a főzőcskézést.

Az első úszás

Megtörtént a gyermek vízbe merítése. Vasárnap elmentünk hármasban az uszodába. Ezt megelőzően gyorsan szert tettünk egy minimális méretű úszóbugyogócskára és hasonló méretű pelenkára. 

Gyakorlatilag csendesen zajlott az esemény, nem volt sem sírás, sem örömködés. Mesi az elejétől fogva gyanakvó érdeklődéssel szemlélte az új környezetet, kóstolgatta a vizet, nézte a fényeket. A nézelődés teljesen lekötötte. Valószínűleg már éhes is lehetett, mert szinte folyamatosan mindkét öklét rágta. 

Víz alá nem nyomtuk, leginkább a nyakánál vagy a mellkasánál fogva tartottuk a felszínen. Legközelebb majd többel is próbálkozunk, ez most csak a bemelegítés volt...

Mesi a mosogatóban

Hát igen, most már oda kerül a gyerek, ha egyszer én főzni szeretnék, ő pedig nem hajlandó magában megmaradni. De hosszú távon ez sem megoldás: vagy elunja magát, vagy nekem kell a mosogató. Így maradunk a szupergyorsan vagy több részletben elkészíthető kajáknál.

Oroszlánordítás és almaevés

Két újdonság mostanában: az egyik az a hangerő, amit felfedezett és szorgalmasan fejleszt, legyen az sikítás (jaj a dobhártyának, ha túl közel vagy!) vagy ordítás, amit leginkább apával lehet gyakorolni. 

A másik a hatalmas érdeklődés az evés iránt: kerek szemekkel bámulja, ahogy a szánkba rakjuk a falatot, ahogy rágunk, nyelünk. Az ember azt hinné, éheztetjük... Valószínűleg hamar rá fog menni a babakajákra, itt már hat hónapos kortól ajánlják, hogy vegyítsd a szoptatással. Levi almát evett, amit nyálcsorgatva kinézett a szájából, így adott neki egy darabot, hogy megnyalogathassa: az első néhány alkalommal elfintorodott és összerázkódott a savanyú íz miatt, de aztán belejött, feszült figyelemmel koncentrált az újdonságra.

Hétköznap anyával

Ha már készült egy sorozat arról, hogy mit lehet apával csinálni a hétvégén, akkor legyen egy ilyen anyával is. Íme, néhány pillanat a hétköznapok (néha hosszú) óráiból:

Mesi arcok

Persze, hogy nem lehet megállni, hogy ne készíts ezermillió képet a gyerekedről. Gondolom, minél idősebb lesz a gyerek, annál kevesebb kép készül majd róla - a tapasztaltak ezt megerősíthetik, ha gondolják...

Szóval ez csak Mesi néhány arca az ezer közül, amit eddig szorgalmasan begyakorolt. A legviccesebb az alsó, öltözködés közben készült, alig fért át a fején már a body :)

Barbican

Levi kapott egy pénteki szabadnapot a szombati munkanap helyett, így elmentünk a Barbican-ba, hogz megnézzünk egy kiállítást. Persze az csak egy hét múlva kezdődött, de így is jól éreztük magunkat. Megnéztünk helyette egy másik kiállítást, körbejártuk a terepet (gyakorlatilag az alagsortól a harmadikig minden emeletet végigjártunk pelenkázót keresve, mire legfelül végül ráakadtunk - de azért körbesétáltunk a környező lakóépületek között: ahhoz képest, hogy ronda nagy betonépület mind, nagyon hangulatossá varázsolták. Milyen jól meg lehetne csinálni otthon is a paneleket némi színnel és növénnyel.) 

Meg is ebédeltünk a szökőkutak mellett, és később vettük észre, hogy a mellettünk lévő asztalnal ülő hölgy lerajzolt minket. 

Mesi tök jól elnézelődött végig, és a metrózást is jól bírta. Jobban mint én, mert lift hiányában cipelhettük le és föl a babakocsit vele együtt. Ahogy a Levi meg is jegyezte, ez az én urban buggyfit-em (=városi babakocsis edzésem), merthogy már járok a Bushy Parkba erősödni :).

tornázunk

Egy kismamát mindig megtalálnak a szórólapok, hirdetések, tanácsadó emailek stb. Valamelyikben olvastam, hogy ugyebár el lehetne kezdeni tornászni egy kicsit, csak szép lassan, apránként... Mivel én is úgy tapasztaltam, hogy a babakocsi-tolás önmagában nem nagyon alakformáló és még olimpiai sportággá sem nyílvánították, érdeklődve olvastam, hogy mit javasol a cikk, merthogy se időm, se energiám az ilyesmire. Azt tanácsolta, hogy amíg össze vagy kötve a gyerekkel, addig tedd magad mellé a szőnyegre / szivacsra, és majd érdeklődve fogja figyelni az erőlködésedet. 

Magát a tornát ugyan nem, de az ötletet kipróbáltam, és lefeküdtünk az ágyra, Elkezdtem a karomat, lábamat emelgetni, mindenféle sportos elkötelezettség nélkül, csak úgy kisbaba-módra - közben átfutott az agyamon, hogyha valaki nekem azt mondja, hogy egyszer kísérleti jelleggel az ágyon fogok csalapálni... 

A lényeg, hogy Mesi eleinte érdeklődve figyelt, majd megpróbált utánozni! Bár koordinálni még nem tudja a végtagjait, és az egyensúlyát is sokszor elvesztette (fekve?!?!!), de kitartóan erőlködött. Annyira aranyos volt, hogy muszáj volt megörökítenem. Íme a fotó:

az első kirándulás

Pár héttel ezelőtt volt az első nagy kirándulásunk (= egész napos) a nagy, piros autóval és a kicsi lánnyal. Mindketten jól viselkedtek. Az autó simán gurult, jól gyorsult és mindenki kényelmesen elfért benne (azóta már kipróbáltuk, és a bicikli is simán befér még a babakocsi mellé hátul), Mesi pedig jókat szundikált, elnézelődött az ülésében (igyekszünk hozzászoktatni az autóhoz, mire hazaindulunk júliusban...).

Az első kirándulás a Hurst Castle-hez vezetett, a tengerpartra. Ezt az erődöt VII. Henrik építtette a XVI. században, és szolgált a napóleoni háborúkon át a II. Világháborúig. Sok kiállítás van benne a különböző korok hadászati dolgain át a katonai színházig és mellette áll a Trinity világítótorony. Ez az egész a tengerbe benyúló homokpadon áll, amit autóval nem lehet megközelíteni, hanem az utolsó egy mérföldet vagy gyalog kell megtenni vagy csónakkal. Természetesen mi ez utóbbit választottuk, nyakunkba akasztottuk a Mesit, úgy jártuk végig az erődöt. Mivel nagyon fújt a szél, körécsavartam még egy takarót is, így gyakorlatilag egy nagy, fehér bugyor lógott rajtam.

Az erőd tetejéről ki lehet látni a tenger felé, bár nem nagyon messze, hiszen alig egymérföldnyire található Wight szigete. Oda már nem hajóztunk át, bár azt mondják, nagyon szép. Van néhány kisváros ott, sok kis falu, biztos jó kis túra körbebiciklizni a szigetet. Vajon milyen lehet ott lakni?