Október végén van egy hét szünet az iskolában. Egy részét elfoglalta a költözés, de jólesett még egy (utolsó) londoni utat beszervezni.
Levi elutazott Tenerifére, mi meg a lányokkal be ültünk az autóba, és egy programokkal zsúfolt, remek hétvégénk lett Londonban.
Az indulás nem volt egyszerű, és lekéstük a vonatunkat, ezért több mint két órát kellett várnunk a terminálban.
Szerencsére Emese talált a zsebében egy pingpong labdát és azzal eltöltöttél az időt.
Másnap találkoztunk Emese régi barátnőjével, és Scarlettel és az anyukájával töltöttük a napot, akiket ezer éve nem láttunk. A két nagylány nagyon élvezte egymás társaságát, mint ahogy az anyukák is. Szerencsére Kinga is megtalálta a hangot mindenkivel és nem érezte magát kizárva. Főleg, hogy megtalálta álmai boltját, a legnagyobb játék boltot Londonban, ahonnan alig lehetett kihozni. Utána mindannyian bejöttünk egy cukrászdába egy sütire és teára. Kingának nagyon tetszettek a csészék.
Másnap újabb élményekben volt részünk. Vettünk jegyet a Frozen musical-ra. Nemcsak maga az előadás volt nagy élmény, hanem az is hogy ismertük az egyik főszereplőt még Belgiumból - Mesi játszott vele együtt a Shrek-ben, és azóta is nagy a barátság. Találkoztunk vele a show előtt és együtt ebédeltünk. Előadás után pedig bevitt minket a kulisszák mögé.
Ezek után nehéz volt elhagyni Londont és visszatérni Belgiumba. A terminálban még egy utolsó ‘Ki lehet az’ óriás játék mielőtt felgurultunk a vonatra, hogy visszaérjünk Halloween-re.
A képeket itt lehet megtekinteni.
No comments:
Post a Comment