Thursday, 26 April 2018

Pótlás - Húsvéti szokásaink

Most, hogy kissé megkésve próbálom elrakosgatni a húsvéti dekorációt, talán itt az ideje, hogy meséljünk is róla.
Negtörtént a hagyományos tojásösvény is, amikor a gyerekeknek a tojásokban elrejtett képek alapján kell megtalálniuk a következőt, és a végén a kis ajándékot. Ez idén egy-egy kis termosz volt, amiben meleg ebédet bihetnek az iskolába, amikor úgy döntenek, hogy nem bent esznek. Most is nagy sikere volt, és idén először sikerült annyira megfutattni a Mesit, hogy nem tudta rekord idő alatt teljesíteni a távot.
Miután Harry Pottert olvas, a nyeremények között volt az abból ismert Mindenízű Drazsé (ami valóban tartalmaz a fű, föld hányás stb ízeket is), amit nagy élmény volt kipróbálni. Mesi éppen mellényúlt...





Miután számítottunk locsolókra, ezért festettünk tojást. És miután elfelejtettem tojásfestéket venni, ezért megtanultuk a hagyományos színezékeket használni (nás ami volt itthon belőle). És miután a félnapi áztatás után is csak halvány eredmény látszódott, a végén filctollakat ragadtunk.



Idén először sok locsolóra számítottunk. Valahogy mindenki bejelentkezett, és egy nagy vuli lett belőle, kb 12 gyerekkel és a szüleikkel. Ezért sütöttönk egy kis pogácsát is. Húsvét alkalmából nyuszi formájú pogácsát terveztünk, de sütés után inkább valami horrorisztikus vérnyulak jöttek ki a sütőből. Másnapra még jól ki is száradtak minden erőfeszítés ellenére.



No comments:

Post a Comment