Wednesday, 15 March 2017

Március 15.-ei séta

Na persze nem ma, ennyire nem tudok naprakész lenni, hanem a hétvégén sétáltunk egy nagyot.
A brüsszeli magyarok között van egy töri tanárnéni, aki lelkesen szervez különböző programokat gyerekeknek, melyeken a magyar történelemről tanulhatnak.
Határtalan történelem néven rendszeres és kötetlen oktatást is szervez itt.
Március apropójából egy kis sétát tervezett Brüsszel belvárosában, miközben a forradalom egyes szakaszait is átbeszéltük.
Mesinek előtte egy kicsit meséltem róla, de nem sokat tudott, és nem is mutatott érdeklődést az elején, a végére viszont egészen belelkesült, főleg, miután ő lett Petőfi.
A belga kapcsolat Kossuth anyjától kezdődött, de utána inkább a séta lett a fontos, melynek megállóiban egy-egy eseményt idézett fel a tanár néni a forradalomról (a Nemzeti Dal elszavalása, a Pilvax kávéház vagy a nyomda stb.), miközben kisebb tereken álltunk meg, vagy csak a falra ragasztott plakátok kapcsán beszéltünk a nyomdáról.
Az egyik kis téren a gyerekek neveket húztak, és az elmeséltek alapján el kellett dönteniük, hogy melyik csoportba tartoznak, a márciusi ifjak vagy a kormány tagjai közé. Emese Petőfi lett (a képen azért vág ilyen arcot, mert éppen 'verset ír'), Kinga pedig Szemere Bertalan.

A séta a magyar házban végződött, ahol egy nagy tablót készítettek és színeztek ki a gyerekek. (Itt van egyébként a könyvtár is, ahova elkezdünk majd olvasóklubba járni)

A program végén magyaros ünnepünket megtartván Noémiékkel beültünk egy afrikai étterembe, ahol végül az egész délutánt eltöltöttük.








No comments:

Post a Comment