A maraton távot elosztották a 6 csapattag között aszerint, hogy ki mennyit vállalt, lehetett 5, 10 vagy 7.5 km-t futni. Apa természetesen a 10 km-t bevállalta, és a két hét felkészülés, és a még előtte soha le nem futott táv ellenére 46 percet futott, ami még a gyakorlott futó csapattársakat is maga mögött hagyta. Erről Anya (aki hónapokat töltött azzal, hogy egy óra alá vigye a 10km-t) azért mégiscsak azt gondolja, hogy hosszú lábak ide, biciklizés oda, ez azért mégsem fair.
Így szombat délután a Mesi balettórája után elvittük Apát a stadionba, ahol megvártuk, míg elindul, szurkoltunk és integettünk neki, amikor elfutott előttünk, majd hazamentünk. (Őt csak este vettük fel, mert addig a többi csapattagot is bevárta, meg volt after party (=buli))
A lányoknak először szokatlan volt a terep, még sosem voltak stadionban, de hamar belelkesedtek és szurkoltak mindenkinek, és együtt megfigyeltük a különböző futókat és futási technikákat (voltak idősek és fiatalok, vékonyak és testesebbek, és persze a profik, akik elsuhantak mindenki mellett - egyébként az olimpiai futócsapat nyerte a versenyt, akik potom másfél órát vertek Apa csapatára).