Monday, 12 September 2016

Apa és a lépcsőfutó verseny

Apa már egy ideje edzett a munkahelyén szervezett nagy lépcsőfutó versenyre. (Ez ma már egy nemzetközi sportág, ha nem tudnátok.) Háromfős csapatok indulnak (a magyar részlegről 4 csapat indult), és 14 emeletet kell felrohanni. A csapattagok összeredményét nézik.
És bár a megelőző héten elkapta Mesi influenzáját, Apa nem adta fel, és lelkesen készült.

A nagy napon telefonon elmesélte hogy csapatuk a harmadik helyen végzett (potom 6 másodperccel az első mögött), és egyéni teljesítményben pedig holtversenyben első lett egy holland fickóval, 1.03 perc futamidővel.
Kapott is egy üveg pezsgőt ajándékba, amit az irodában meg is ittak.

Amikor a lányokat hazahoztam és elmeséltem nekik, úgy érezték, ezért érem is dukál, és elhatároztuk, hogy ezt meg kell ünnepelni. A lányok érmeket készítettek Apának - Mesi rajzolta az érmet, Kinga díszítette a szalagot. Az ünnepléshez együtt gyorsan gyúrtunk zserbógolyókat, amihez meglepő módon minden volt itthon. Ez amúgy nagyon finom és gyors recept, kicsit gyakorlottabb kezek biztos szép, egyforma golyókat tudnak gyúrni, Itt a recept, ha valakit érdekel.

 





No comments:

Post a Comment