Saturday, 28 November 2015

Halloween utólag

Mi is készültünk az ünnepre, bár tudtuk, hogy akkor pont már Magyarországon leszünk, ahol nem a gyerekek kedve szerint ünneplik.
De azért ősziesítettük az ünnepfát, és néhány denevér meg szellem is felkerült rá.



Aztán kiderült, hogy az angol iskola Waterlo-ban korán szervezi a Halloween-t, és mi is részt vehetünk. Így csütörtök este beöltöztek a lányok boszorkánynak.








Az iskola környékén néhány utcát jártunk be pár óra alatt. Ránk is sötétedett, de a küldetést sikerrel teljesítettük. A szabály szerint csak azokba a házakba kopogtattak be a lányok, ahol a tök jelzés vagy töklámpás kint függött. Nem is kellett nagyon keresgetni, mert sokan részt vettek a buliban. Az utcán csapatokban vonultak a kisebb-nagyobb gyerekek, felnőttek kíséretében. Néha a felnőtteket is elragadta a hév, és szintén beöltöztek. Egyes házak nagyon kitettek magukért dekorálásban és ijesztgetésben.
Az egyik háznál a főbejáraton mehettek a gyerekek a csokikért, míg az oldalsó garázsajtó mögött a felnőtteket várták egy pohár forralt borral.

A gyerekeknek, miután bekopogtak (bár ritkán volt csukott ajtüó a nagy forgalom miatt), azt kell mondani "Trick or treat!" vagyis "Csokit vagy csalunk!" és persze dől hozzájuk a csoki.
Emese és Kinga hamar először szégyenlősen fogadták el az adományokat, majd egyre rámenősebbek lettek. Enni  viszont csak a végén kezdték, amikor már kifogyott a szufla és vissza kellett még gyalogolni az autóhoz.

No comments:

Post a Comment