Sunday, 28 June 2015

Táncház mindenkinek

Egy hete volt  egy újabb táncház hosszú szünet után, így már nagyon vártuk, hogy mehessünk. Nem is volt kérdés, hogy az egész család megy.

Mesi azonnal rátalált Linni-re, kedves barátnőjére a még a magyar óvodából (magyar anyuka, afrikai apuka). Azonnal mentek táncolni, és Mesi most szüneteket is tartott, hogy a kézműves foglalkozásokat is kipróbálja, szövőszéken szőtt karkötőt, és virágot nemezelt. És sokat táncolt.

Kinga az első félórában még idegenkedett a helytől, a sok embertől és a hangos zenétől. Utána Anyával, majd Mesivel is beállt táncolni, nagyon figyelte, hogyan csinálják a többiek. Tapsolni nm volt hajlandó. Amikor aztán rákapott az ízére, tapsolt, dobogott és ment táncolni egyedül is, nagyon jól érezte magát. Az ő kis barátnője szintén a Mesi volt magyar óvodájából került, a kis Noa (magyar anyuka, dél-amerikai apuka), aki 3 múlt, hosszú fekete haja van és hosszú kékfestős ruhában táncolt velünk. És nagyon aranyosan foglalkozott a Kingával.

A szülők most először kerültek olyan helyzetbe, hogy álltak és beszélgettek másokkal, és a lányok néha elsuhantak mellettük.
Mindenki fel volt pörögve és nehéz volt eljönni este, még mielőtt a felnőtt táncház elkezdődött volna.









No comments:

Post a Comment