A lányok a saját maguk által választott ruhában ünnepeltek. Mesi és Apa még leszaladtak a cukrászdába egy szép csokitortáért, hogy kicsit ellensúlyozzák Anya kevésbé szép almatortáját. Mindennek ellenére a tortákat végül a felnőttek fogyasztották el.
A gyertyáról sem feledkeztünk meg, ami nagyon hasznos volt, mivel az ünnepelt négyszer kívánta elfújni vagyis négyszer hallgatta végig a magyar/angol/francia köszöntődalokat.
Az ajándékok nagy sikert arattak a kisebb és a nagyobb közönség körében egyaránt.
A pénztárgép és vásárlás szerepjátéka bevonzotta a Mesit is, míg Kinga a pakolás részét élvezte nagyon. A kulcsos ház is sokszor foglalkoztatja, egyre ügyesebben nyitogatja az ajtókat.
Aztán a hétvége után a bölcsiben is megünnepelték Kinga szülinapját, amin a család is részt vehetett. Ennek szellemében Mesi nem ment aznap iskolába (nagy az öröm), és miután Anya állás-tesztet írt aznap, így Apa dolgozójában kötött ki (még nagyobb az öröm), ahonnan végül délután együtt mentünk a bölcsibe (totál eufória).
Kinga meglepődött rajtunk, főleg, hogy mi is maradtunk, meg volt kicsit illetődve, bár értette a rendszert, több születésnapot ünnepeltek már ott. Így nyugodtan ült az asztalfőn és büszkén viselte a koronát. Mesi mellette kapott helyet és hamar népszerű lett a kisfiúk között.
Ott bezzeg megették a tortát!
Az ünneplés után még egy kis játék volt, majd amikor a többiek elindultak a tornaterembe, Apa elment dolgozni még, mi pedig (Anya, Mesi és Kinga) elindultunk haza, busszal, metróval, villamossal. Kinga végig büszkén viselte a koronáját.
Képeket itt lehet megnézni.