Saturday, 31 May 2014

Kedvencünk a spagetti

Természetesen, mi más, mint a spagetti, hiszen azt olyan könnyű enni. Még Mesi is küzd a feltekerés nemes technikájával, és inkább más kanalára pályázik...






Kinga egy éves

Hát elérkezett ez a nap is a múlt héten. És bár számoltuk a napokat, mégis kicsit felkészületlenül ért minket.
Először is néhány adat a kisasszonyról (házi mérések, szóval nem a legprecízebb):
Súly: 9,3 kg
Hossz: 78 cm
Fej: 47 cm

A pénteki mindennapos teendőkre való tekintettel szombaton tartottuk meg a szülinapot. Mivel a sütő ajtaja már hetek óta hiányzik, ezért nem sikerült szép szülinapi tortát sütni. Alternatív megoldásnak maradt a joghurt torta, ami nem is lett volna baj, ha Anya nem próbálkozik nagyon baba-barát és egészséges megoldásokkal. Két kis torta készült így, egyik ehetőbb volt, mint a másik, de senki nem kért repetát belőlük...








Az első ajándékot Kinga a Mesitől kapta, aki alig bírta kivárni, hogy átadhassa az ő kis kék hintalovát. Alighogy felkeltünk, már hozta is ki a konyhába, hogy Kinga rögtön kipróbálhassa. Nagy sikert aratott vele.



 Kinga másik ajándéka pedig egy kis járóka volt, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult, lévén, hogy már nagyon szeretne sétálni, csak még kell egy kis segítség neki. Ezek az első lépések, azóta már sokkal magabiztosabban tolja maga előtt, csak kanyarodni nem tud. Viszont sok mindent bele lehet pakolni.



Saturday, 24 May 2014

Katica szülinapja

Katica Mesi osztálytársa, nagyon bájos kislány, az ő szülei székelyek.
Az apja kölcsönkért egy mezőt, és ott lett egy kis bográcsozás. No nem igazi, hanem végül is otthon megfőtt a kaja és egy hatalmas fazékban érkezett a helyszínre.
A gyerekek szaladgálhattak, virágot gyűjtöttek, de volt fogócska, foci és kötélfonás is. 
A felnőtteknek egy kis házi pálinka is előkerült.

Bár némi csalán és tüskés bokor visszavett a lelkesedésből, mindenki jól érezte magát. Az egyik anyuka font egy virágkoszorút a lányának, majd a délután hátralevő részében nagyüzemi termelésre kényszerült, azt hiszem összesen 11-et kellett készítenie.






Mi kalózok

A jó idővel mik kerülnek elő a fiók mélyéről? Az eredmény sajnos csak percekig tartható...





Grillparti - Bois de Reves

Amikor meghívtak minket erre a grillpartira, nem gondoltuk volna, hogy ilyen szép és színvonalas helyet találunk.
Kicsit messzebb van (odaút bő félóra, vissza majdnem két óra, 10 km futóversenynek köszönhetően), még Waterloo után. Ahogy az útról bekanyarodsz, inkább úttörőtábor vagy üdülő hangulata van, de ez csak amiatt, hogy a grillező helyek látszanak a parkoló felé.
Ez 4-5 'épületből' áll (vagyis inkább csak fedett részek asztalokkal). Ennek egyikét foglalták el a magyarok, és Zoli végig uralma alatt tartotta a grillt. Ennek eredményeképpen sültek a saslikok, a kolbászok, szalonnák, de még a padlizsánok is a krémhez. A többiek kenyeret szeltek, zöldséget vágtak. Volt tzatziki is, meg alkoholos és mentes italok. Szóval senki nem halt éhen.

Már ez is szép húzás volt, hogy így ki volt építve a grillező rész. Ám a legszebb a mellette lévő játszótér volt. Gyönyörű, manikűrözött gyep, színes faforgácsos játszórészek játékok és életkorok szerint, néha sövények. Még a WC és pelenkázó is új, tiszta és rendezett volt.

Egyszóval az egész hely gyönyörű volt, és szép időt is fogtunk ki. A társaságból a szokásos két családot ismertük, és Mesi legjobb cimborái ismét Kornél és Huba voltak. (Kornélról nincs kép).

Kinga is sokat mászott a fűben, és nagyon szeretett csúszdázni is.

Képek itt.



Görkorizás

Van a közelünkben (10 perc autóval) egy szép nagyobbacska erdős park (nem a Sonian erdő, ez annál parkosabb és karbantartott). Annak szélén egy kis játszótér (még a másik végét nem fedeztük fel).
Ott szokott Mesi és Kinga néha játszani és hintázni (lásd hintás bejegyzés).
A játszótér mellett egy kávézó, ahol finom fagyit is lehet kapni, és egy görkoripálya. Ez utóbbi egy sima betonplacc, szerintem azért nevezik körkoripályának, mert mellé telepedett a egy kis bódé, ahol görkorit és könyök- és térdvédőt lehet bérelni.

Mesi már régóta figyeli az ott köröző gyerekeket és már kétszer ki is próbálhatta maga is. Bár technikája még nem tökéletes, de a lelkesedése töretlen. Az első kör után elengedte Levi kezét, és maga totyogott tovább a következő egy órában.

Persze kitartó rajongója is akadt Mesinek, aki a korlátba kapaszkodva szurkolt neki... amíg be nem mászott ő maga is...







Gyereknap - Chateau La Hulpe

Május első vasárnapján colt ez a rendezvény a La Hulpe-i kastély parkjában, ami Brüsszel mellett van.
Nem vagyok biztos benne, hogy gyereknap volt-e, de mindenesetre a gyerekeknek szólt az egész.

Volt ott minden, óriás csúszda, óriás buborékfújás, felfújható ugrálóvárak, dodzsem, íjászat és rengeteg minden, amit ki sem próbáltunk.
Különböző intézmények (bankok, galériák stb) képviseltették magukat valamelyik eseményt szponzorálva vagy maguk alkalmaztak lufihajtogatókat vagy arcfestőket.
A játéksor után két kis tó között voltak a kajás sátrak, de mi piknikkel készültünk. Mesi a többi gyerek hatására feltétlenül szeretett volna vattacukrot, és kiderült, hogy nem szereti. Hurrá! Egyébként megtanultuk, hogy a vattacukrot itt Barba papának hívják. De komolyan.

Mi másik két családdal egyeztettünk, hogy ott piknikezünk, Csabáékkal (a volt osztálytárs, két fiú) és Noémiékkel (ott 3 fiú van és várják a negyedik babát), de ott még több magyar családdal is összefutottunk. Mindenesetre sok időt töltöttünk a füvön, és jöttek-mentek az emberek és gyerekek. Noémi kijelentette, hogy ő nem csinál ezer szendvicset a fiúknak, inkább készített egy gyors tésztasalátát, amiért a Kinga otthagyott engem, és ott kuncsorgott újabb falatokért, pedig ecet, só és bors is volt rajta... Ez látható az egyik képen, amikor egy csomó nagyobb gyerek között üldögél. A mögötte lévő fiú kék pulcsiban a Huba, Noémi legidősebb fia, aki Mesivel egyidős és nagyon jól kijönnek egymással.

Az óriás csúszda nagy élmény volt mindenkinek, hamar hosszú sor állt előtte. Zsákon kellett lecsúszni 20 métert. Még Kinga is kipróbálta, rámkötve.

Képek itt láthatóak.




Tuesday, 20 May 2014

Lábzene

Itt a technika a lényeg természetesen... és a szórakozás.




Wednesday, 7 May 2014

Hintázás

Azt eddig is tudtuk, hogy Mesi nagyon szeret hintázni. Mostanra az is kiderült, hogy Kinga is hasonlóképpen érez.
Valószínűleg sok időt fogunk tölteni a játszótéren, egyik hintától a másikig rohangálva...






Mesi művek

Mióta Mesi iskolából óvodába került, és az írás elhanyagolódott, helyét a rajzolás töltötte be, és egyre ügyesebb képek születnek.

Íme néhány példa




Az alábbi kép azt a nagy körforgalmat ábrázolja, ahol az uszoda van.



Ez a kép pedig egy úszás után készült, ahol kipróbálhatták a csutorát a gyerekek.

Tuesday, 6 May 2014

Húsvét Brüsszelben 2014 április

A húsvétra már hamar megkeydtük a készülődést és várakozást. Nagyjából az ovival egyidőben kezdtünk díszeket fabrikálni. Az ünnepfa alá hamar kerültek kerámia nyuszik is, a csibék pedig nem sokkal húsvét előtt érkeztek. Mesivel rengeteg nyulat vágtunk és rajzoltunk.





Miután húsvétot már Londonban töltöttük, előtte rendeztük meg a házi tojásvadászatot. A szemfüles nyuszi alaposan bejáratta a lakás zugait Mesivel, mire a vegső ajándékig eljutott, ami egy állótábla volt, melynek egyik felére filccel, másikra krétával lehet rajzolni.

Sajnos hely híján csak a tojáskeresés első perceibe tudtok bepillantani.


És mit hozott a nyuszi?



A felső fogacskák

Harisnya a fejen

Friday, 2 May 2014

Húsvét Londonban - 2014 április

Mostanra sikerült összeszedegetni a képeket a különböző telefonokról, hogy egy rövid képes beszámolót adjunk a kirándulásunkról. Persze még így is ömlesztve vannak, de a terephelyek és a szereplők már úgy is ismertek.

Kezdődik az utazással, az első kép a komp (meglepően családbarát és tiszta), plafonjában tükröződünk.
Aztán képek a kávézókból, amikből sosem elég.

Ezt követi a húsvéti tojásvadászat. Már otthon is csináltunk egyet, de Angliában a Cadbury csoki gyönyörű helyekkel szerződött le, és szombat-vasárnap-hétfőn brmikor nyitva állt a csokira éhes felfedezőknek. Hozzánk legközelebb a Ham House volt, ami Richmond és Kingston között található, nagyon közel a sulihoz, ahol a Levi anno dolgozott. Gyönyörű épület, és amint láthatjátok, a kertje sem semmi. A tojáskeresést úgy oldották meg, hogy minden gyerek kapott egy 'útlevelet' meg egy karton sapkát és a kertben megtalálni a válaszokat a különböző helyeken elrejtett kérdésekre (főleg virágneveket kellett beírni). Ha mind megvolt, és bemutatta a kitöltött papirt, akkor járt csak a tojás. Nagyon szerencsénk volt az idővel, mire végeztünk, megérkeztek az esőfelhők is.

Volt még játszóterezés a Bendéékkel, séta a parkban (a szarvasok még megvannak), étterem majd filmnézés Scarlettal.

Rosie sem maradhatott ki. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a szokott helyen találkoztunk vele, hiszen ők is költöznek, így az összes játék eladásra került (nekünk sikerült néhányat elhoznunk, mindössze két zsáknyit... Levi a megmondhatója, pont befért az autóba...) Kinga is hamar megbarátkozott a Rosieval, tényleg kár, hogy ők nem tülthetnek annyi időt együtt. Mesi természetesen otthon érezte magát, és régi barátai is örömmel fogadták.

Utolsó nap még egy játszóház a Bendéékkel meg kocsmázás barátokkal (erről nincs kép)
Otthon meg nekiállhattunk a nagymosásnak... még jó, hogy valaki olyan lelkesen pakolja a szennyest...

Ja igen, képek itt.