Kinga iskolája újra elkezdte a szokásos kétévente rendezett ünnepnapot (ami a Covid alatt elmaradt).
Mivel Levi éppen Afrikában volt, ezért a lányok velem voltak, és Peter is szívesen csatlakozott, hiszen ismer sok tanárt, bár a lányai már felsőbe járnak (és éppen az anyjukkal voltak).
Amit idén nem tudtam bevállalni, hogy főzök a nemzetközi büfébe (a szokásos rakott krumpli és beigli lett volna, ha lett volna idő), de azért más magyar család is képviselt minket, marha pörkölttel. Megint nagyon sok ország ételeit lehetett megkóstolni, és jó volt a hangulat, a néhány zápor ellenére is.
Mi nyertünk a tombolán egy üveg bort, amit igazságosan elosztottunk az angol tanárokkal.
Kinga nagy formában volt, bulizott, barátnőzött ü nagyon jól érezte magát.
Mesi is eljött, és maradt pár órát, beszélgetett volt tanáraival, mielőtt hazament, mert másnap hajnalban kelt hogy elinduljon az osztálykirándulására (következő blog)...
Kinga barátnőjének az anyukája DJ, és ő keverte a zenét az esti diszkóba, én pedig mellette vettem a rendeléseket a gyerekektől. A rövid, ősz hajú néni, aki a végén ott táncol, a Kinga osztályfőnöke, nagyon szeretik egymást.
Nekem is jó volt végre összefutni néhány anyukával, akiket ezer éve nem láttam, úgyhogy mindenki jól érezte magát.
A képeket itt lehet megtekinteni.