Mesi és Kinga gyakorlatoztak egy kicsit egyik vasárnap délelőtt.
A fokozatokat megörökítettem.
Kinga és Mesi egyik karácsonyi ajándéka volt a koncert, Péterrel együtt négyesben mentünk, a többiek nem annyira lelkesedtek ezért a zenéért.
Mesi összetalálkozott egy barátjával az iskolából, és végül azzal a családdal töltötte az egész koncertet, mert ok lent voltak a színpad előtt. A Kingát nem engedték oda be, mert még kicsi, ezért mi hárman fent ültünk a nézőtéren. Illetve nem ültünk, mert sokszor felálltunk táncolni. Kinga végig bulizta az egész koncertet, nagyon lelkesen énekelt és tapsolt.
Mesi az előzenekar és George Ezra között feljött meglátogatni minket, és a végén megvártuk egymást a kijáratnál.
Másnap iskola volt, de ez senkit nem zavart, az alvást be lehet pótolni, az élményt nem.
A videókat itt lehet megtekinteni.
Egy héttel később ünnepeltük, mint kellett volna, de szerencsére Olive nem tart ilyen apróságokat számon.
Érezte, hogy valami van a levegőben, és nagyon izgatott volt. Kapott egy kis tortát és egy kis játékot (hamár az összes többit darabokra szedte). Természetesen a csomagolás széttépése volt a legizgalmasabb része az estének, de a játéknak is nagyon örült, és azóta is nagy boldogan hozza-viszi, hátha valaki megkergeti érte.
A videót itt lehet megtekinteni.
Most kicsit előreugrunk az időben, hogy utolérjük magunkat.
Véget ért a show, a színházi előadás, amit úgy vártak, és annyira sajnálták, hogy véget ért.
Ez a színdarab 4 mesét foglal össze, és a keret történet az, hogy a gonoszok azon versenyeznek, hogy ki a legrosszabb közöttük - ezért mind a négy elmeséli röviden a saját történetét.
1. Piroska és a farkas ( a farkas természetesen)
2. Alíz Tükörországban (a Piros Szív királynő)
3. Pán Péter (Kampókéz kapitány)
4. József (a két bátyja, akik eladták ot a fáraónak rabszolgának)
Természetesen mind a négy történet önalló musical-ként kezdte, de itt egy rövid összefoglaló lett mindegyikből.
Kinga és Mesi is három darabban is szerepelt a négy közül, és természetesen nagyon élveztek. A legtöbb résztvevőnek több szerepe volt, es sok öltözködéssel járt az előadás során.
En az öltözőben segítettem a szereplőknek átöltözni a szerepeik között. Így sok fotó is készült a színfalak mögött is. Teltház volt mind a négy előadás során (egy hosszú, fárasztó de nagyon jó hétvége alatt).
Kinga először kisebb szerepet kapott, a hangja nem elég erős a szólóhoz, de a lelkesedése és a színjátéka miatt a próbák alatt több lehetőséget is kapott. A rendezők sokszor dicsérték, hogy mennyire beleéli magát a szerepeibe. Miután színésznő szeretne lenni, ez nagyon jól esett neki...
Emese már ismerte ezt a világot, szeret szerepelni, jól érzi magát a színpadon.
Kinga szerepei: gonosz róka a Piroskában, elkóborolt gyerekek a Pán Péterben, kórus a Józsefben.
Emese szerepei: kedves mókus a Piroskában, elkóborolt gyerekek a Pán Péterben, táncos a Józsefben.
Különös élmény volt őket egymás mellett látni a színpadon es a színpad mögött is - mindegyiknek megvan a saját baráti köre, és nagyon otthon érzik magukat ebben a világban. Mindenki lelkes, idos és fiatal együtt játszik, táncol és viccelődik - keves ilyen helyet lehet találni, ahol generációk találkoznak és jól érzik magukat egymással.
Októberben kezdődik a meghallgatás a következő műsorra, ami jövőre lesz: Alíz Tükörországban - a teljes előadás. Nagyon látványos musical, sok szereplővel. Ebből a csapatból mindenki ott lesz, már alig várják, hogy kezdhessenek.
A mostani show-ból képeket és videókat itt lehet megtekinteni.
Sok videót csináltam, nem csak azokból a jelenetekből, amiben ők is szerepeltek, hanem a többi részből is, mert volt néhány nagyon profi előadó (bar mindenki amatőr színész itt) - csak hogy lehessen összehasonlítani, hogy van még hova fejlődni azért... :)
Az utolsó előadás után ottmaradtunk a búcsú bulira is, ahol mindenki táncolt, és újra előadták a legnépszerűbb dalokat a színdarabból - csak úgy maguknak.