Sunday, 31 December 2023

Karácsonyi műsor az iskolában

 Kinga nagyon élvezte a szereplést, szokás szerint. Mindenki megdícsérte, hogy milyen természetesen viselkedik a színpadon.

A képeket itt lehet megtekinteni.








Karácsony 2023

 Több napon át ünnepeltünk, így ömlesztem a fotókat róla.

Nálunk (mivel a lányok visszamentek 23-án) 22-én este volt a karácsonyi vacsora. Mivel Levi és én is Brüsszelben voltunk Emesével, és sokkal később értünk haza, mint terveztük, ezért Péter főzött (sütött) vacsorát és Levit is meghívta.

Nálunk így 23-án reggel jött a Jézuska, és mindenki örült az ajándékoknak.


Utána Mesi és Kinga átmentek Apához, és együtt töltötték a Szentestét. Én 25-én kora reggel átmentem, hogy együtt bontsunk ajándékokat, ami egy elég hosszadalmas folyamat, tekintve, hogy rengeteg minden érkezett. De még mindig nagy élmény a meglepetés.

Az ebéd is később kezdődött, úgy 3 körül, amire a Péter is átjött és éjfélig jól el voltunk. 

Tudom, hogy fárasztó belegondolni is a sok szervezésbe, hogy ki hol mikor ünnepel, de nagyon sok erőfeszítés van mögötte, hogy így szervezzük az ünnepet, hogy lehetőleg mindenkinek jó legyen. 

A képeket itt lehet megtekinteni.






Olive álatorvosnál

 


Olive-nak oltást kellett kapnia, így bejelentkeztünk az állatorvoshoz. Ő már kiskora óta ismeri Olivat és nagyon szeretik egymást. Persze ebben nagy szerepe van, hogy mindig van kutyakeksz a zsebében és ezt Olive nagyon jól tudja.


Arra is emlékszik mindig, hogy ha ügyesen ráül a mérlegre a földön, akkor is kap kekszet. Így alkalmanként 5-6 alkalommal odaül, hátha ez így működik… 

Minden rendben van vele, jó súlyban van (szerencse hogy nem karácsony után vittük) és a körmét is levágták.

Most Kinga volt az asszisztens. 

A képeket itt lehet megtekinteni.




Thursday, 28 December 2023

Kinga 10 1/2 éves



 Miután a nagy 10 éves bulit nem sikerült összehozni a nyári szünetig, ezért kitaláltuk a 10 és fél éves partit. 

Kinga nagyon pontosan tudta, milyen bulit szeretne és kiket akar meghívni. Már csak teljesíteni kellett a kívánalmakat: ez egy Viktória korabeli buli legyen (1800-as évek vége).

Sikerült ruhákat találni a kislányoknak, korabeli (vagyis hasonló) brossokat, Mesi előző este órákon át lufikat fújt, játékokat találtunk ki nyereményekkel - szóval rengeteg erőfeszítés ment bele, de jól sikerült. 

A torta természetesen ‘Viktória szendvics’ volt (ami egyszerű piskóta tészta, közepén vajas krémmel és eper lekvárral) - végül a Kinga rakta össze. 

Kinga is összességében jól érezte magát - de a szülők úgy döntöttek, higy legközelebb másképp csinálják. 

A képeket itt lehet megtekinteni.



Karácsony előtt

 Nálunk már december elsején állt a karácsonyfa, és minden lehetőséget megragadtunk, hogy kihasználjuk a boltok ünnepi szezonját.









Halloween 2023

 A Halloween az év legfontosabb ünnepe a Kinga szempontjából. Mikor máskor lehet mindenért édességet kapni? 

Meghívta egy barátnőjét is és együtt öltöztek be az esti sétához. 

Persze Emese is ment velük, Barni kíséretében, de ok már túl ‘nagyok’ ahhoz, hogy beöltözzenek. De azért ők is kaptak elég cukrot. 

A képeket itt lehet megtekinteni.




Wednesday, 27 December 2023

Anya szülinapja

 Idén is együtt ünnepeltük a szülinapomat.

Egy közeli olasz étterembe mentünk, ahol nagyon finom a kaja és jó a hangulat - nem olyan régen fedeztük fel. 

Itt vannak a képek és videók.



Cirque du Soleil - szeptember

 Ismét szerencsések voltunk, és találunk még jegyeket a híres cirkusz előadására Brüsszelben. 

Hiába vettük meg előre, a végén mégis így alakult, higy Alex és Anna nem tudtak eljönni, így az ő jegyekkel Kinga is és Emese is meghívhatta egy-egy barátnőjét.

Így mindenkinek volt társasága. 

A képeket itt lehet megtekinteni. 





Saturday, 9 December 2023

A kismotor

 Már megint régen írtam - de azért nagyjából mindenki képben van. 

A régi képek között találtam ezeket, amiket még nem osztottam meg. Van nálunk egy kismotor, évek óta áll használatlanul, de néha azért fel kell tölteni az aksiját, vagyis menni kell vele egy kicsit.

Így Péter elvitte a lányokat egy körre. 

Mielőtt bárki is irigykedne az időre, ez még augusztusban történt. 

Képeket itt lehet megtekinteni. 




Sunday, 1 October 2023

2023 nyara

Bár a nyár emléke már halványul, a fotók azért megmaradnak. Megint mozgalmas nyarunk lett, és csak egy rövid emlékeztetõ az élményekbõl:

- Rebussal együtt repültünk haza, és egy-két nap Szeged után a lányokkal Heténybõl mentünk át a Balatonra.
- a szokásos strandolás és egy Rumini színház után megérkezett Pestre Peter és Alexandra is
- megnéztük Pesten a Retró múzeumot
- voltunk Mogyoródon a Forma-1 idõmérõ futamon
- Tihanyban pihenés
- tapolcai tavasbarlang
- Alex szülinapja

Utána a lányok Levivel visszamentek Heténybe, és fesztiváloztak egy nagyot, meg barátokkal találkoztak.

A képeket itt lehet megtekinteni.





  

Sunday, 4 June 2023

Olive 4 éves

 Ha már szülinapi sorozat készült, egy kimaradt a sorból: Olive áprilisban ünnepelte a negyedik szülinapját... illetve mi ünnepeltük, de nagyon örült õ is, és élvezte a finom kutya-tortát és izgatottan tépte szét az ajándékot, ami egy új játék volt (a régi már darabokban volt)...


A képeket itt lehet megtekinteni.






Kinga 10 éves

 Bár Levi megünnepelte Kinga szülinapját Tenerifén, azért a jeles napon csak elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe a tópartra, hogy mindenki együtt is megköszöntse. Még a kedvenc szivárvány tortáját is sikerült az étterem segítségével elõvarázsolni.


Sok ajándékot kapott, de a legnagyobb sikere a majom párnának volt, aminek a ‘születésnapja megegyezik az övével. Ezt már nagyon régen kerestük…


Kinga is szinte egy héten át ünnepelte a szülinapját és utána még a hétvegén, Angliában is megköszöntötték.


A képeket itt lehet megtekinteni.





Goodwood - egy szülinapi hétvége

 Peter szülinapja alkalmából Angliában töltöttük a hétvégét és lóversenyre mentünk a gyerekekkel. Mivel eleve hatan vagyunk, egy 9 üléses autót béreltünk, hogy kényelmesen elférjünk benne (és legyen hely a vásárlásra). 3 x 3 sor ülés volt, így kettesével kényelmesen elfért mindenki - visszafele a Mese velem ült elől, hogy ne legyen hányingere.


A szállásunk egy kis vendégház volt, amit nagyon szépen és ízlésesen rendeztek be, egy kicsit tengerparti hangulata volt, meg egy kicsit ‘retro’ - Kingának nagyon tetszett a bakelit telefon és a régimódi rádió a szobájukban. 


Ahogy megérkeztünk péntek este, már mentünk is vacsorázni a többiekkel (Peter felnőtt gyerekei) - akik titokban készültek szülinap tortával is. Mindenki nagyon örült egymásnak, Mesi és Kinga nagyon hamar része lett a ‘csapatnak’.


Másnap délben találkoztunk újra velük,akkor már a lóversenyen. Ez igazi angol lóverseny, és a szülinap alkalmából, béreltunk helyet az elegánsabb részen, és pezsgővel koccintottunk (de kajálni átjártunk a másik oldalra, ahol egyszerűbb és ehetőbb ételeket lehetett találni).

Peter elmagyarázta a lóverseny szabályait és hogyan lehet fogadni, majd adott a gyerekeknek 20 fontot, amit ők osztottak be, hogy hogyan használják a 7 futam alatt. Mesi azonnal nyert az első két futamon, majd összeálltunk hárman (Kinga, Mesi és én) és együtt fogadtunk a lovakra. Kinga igazán beleélte magát, e2s megtanulta, hogyan kell olvasni a futamokat, mit jelentenek a számok, és az ő lova lett a befutó az utolsó futamon.  


Mindenki nagyon élvezte a napot és a végén gyorsan csináltunk néhány csoportképet is.


A lóverseny bezárt 6-kor és utána leautóztunk Portsmouth-ba, ami nincs messze és Peter otthona volt hosszú ideig fiatalkorában, és szerette volna megmutatni a gyerekeknek. Először is megálltunk a kedvenc kebab helyénél, ahol nem járt kb 25 éve, de az idős tulaj néni megismerte, összeölelkeztek, beszélgettek, adott a gyerekeknek egy szatyornyi édességet - nagyon megható volt.


Utána lementünk az öbölbe, ahol megmutatta, melyik ház volt az övé. A mostani tulaj fia pont fent volt a tetőteraszon a barátaival, es felengedett minket, ahol Peter elmesélte nekik is a ház történetét. 

Utána lesétáltunk a szemben levő fehér házba, ami a helyi bisztró a vízparton, és ott vacsoráztunk.


Másnap reggel, mielőtt visszaindultunk Belgiumba, beugrottunk a helyi Sainsbury-be, ami egy nagy élelmiszer bolt, adtunk a gyerekeknek egy-egy bevásárlókocsit és egy órát, hogy összeszedjék, amit hiányolnak Angliából - mondanom sem kell, megtel a nagy kocsi hátulja.


Az eseménydús hétvége után jó fáradtan értünk haza vasárnap este.


A képeket itt lehet megtekinteni.





Tuesday, 9 May 2023

Egy kis ágytorna

 Mesi és Kinga gyakorlatoztak egy kicsit egyik vasárnap délelőtt.

A fokozatokat megörökítettem.








Március - George Ezra koncert

Kinga és Mesi egyik karácsonyi ajándéka volt a koncert, Péterrel együtt négyesben mentünk, a többiek nem annyira lelkesedtek ezért a zenéért.

Mesi összetalálkozott egy barátjával az iskolából, és végül azzal a családdal töltötte az egész koncertet, mert ok lent voltak a színpad előtt. A Kingát nem engedték oda be, mert még kicsi, ezért mi hárman fent ültünk a nézőtéren. Illetve nem ültünk, mert sokszor felálltunk táncolni. Kinga végig bulizta az egész koncertet, nagyon lelkesen énekelt és tapsolt.

Mesi az előzenekar és George Ezra között feljött meglátogatni minket, és a végén megvártuk egymást a kijáratnál. 

Másnap iskola volt, de ez senkit nem zavart, az alvást be lehet pótolni, az élményt nem.

A videókat itt lehet megtekinteni.





Április - Olive szülinapja

 Egy héttel később ünnepeltük, mint kellett volna, de szerencsére Olive nem tart ilyen apróságokat számon.

Érezte, hogy valami van a levegőben, és nagyon izgatott volt. Kapott egy kis tortát és egy kis játékot (hamár az összes többit darabokra szedte). Természetesen a csomagolás széttépése volt a legizgalmasabb része az estének, de a játéknak is nagyon örült, és azóta is nagy boldogan hozza-viszi, hátha valaki megkergeti érte.

A videót itt lehet megtekinteni.





Monday, 1 May 2023

Once upon another time - színházi előadás - április 2023

Most kicsit előreugrunk az időben, hogy utolérjük magunkat.

Véget ért a show, a színházi előadás, amit úgy vártak, és annyira sajnálták, hogy véget ért.

Ez a színdarab 4 mesét foglal össze, és a keret történet az, hogy a gonoszok azon versenyeznek, hogy ki a legrosszabb közöttük - ezért mind a négy elmeséli röviden a saját történetét. 

1. Piroska és a farkas ( a farkas természetesen)

2. Alíz Tükörországban (a Piros Szív királynő)

3. Pán Péter (Kampókéz kapitány)

4. József (a két bátyja, akik eladták ot a fáraónak rabszolgának)

Természetesen mind a négy történet önalló musical-ként kezdte, de itt egy rövid összefoglaló lett mindegyikből.

Kinga és Mesi is három darabban is szerepelt a négy közül, és természetesen nagyon élveztek. A legtöbb résztvevőnek több szerepe volt, es sok öltözködéssel járt az előadás során. 

En az öltözőben segítettem a szereplőknek átöltözni a szerepeik között. Így sok fotó is készült a színfalak mögött is. Teltház volt mind a négy előadás során (egy hosszú, fárasztó de nagyon jó hétvége alatt).

Kinga először kisebb szerepet kapott, a hangja nem elég erős a szólóhoz, de a lelkesedése és a színjátéka miatt a próbák alatt több lehetőséget is kapott. A rendezők sokszor dicsérték, hogy mennyire beleéli magát a szerepeibe. Miután színésznő szeretne lenni, ez nagyon jól esett neki...

Emese már ismerte ezt a világot, szeret szerepelni, jól érzi magát a színpadon. 

Kinga szerepei: gonosz róka a Piroskában, elkóborolt gyerekek a Pán Péterben, kórus a Józsefben.

Emese szerepei: kedves mókus a Piroskában, elkóborolt gyerekek a Pán Péterben, táncos a Józsefben.

Különös élmény volt őket egymás mellett látni a színpadon es a színpad mögött is - mindegyiknek megvan a saját baráti köre, és nagyon otthon érzik magukat ebben a világban. Mindenki lelkes, idos és fiatal együtt játszik, táncol és viccelődik - keves ilyen helyet lehet találni, ahol generációk találkoznak és jól érzik magukat egymással. 

Októberben kezdődik a meghallgatás a következő műsorra, ami jövőre lesz: Alíz Tükörországban - a teljes előadás. Nagyon látványos musical, sok szereplővel. Ebből a csapatból mindenki ott lesz, már alig várják, hogy kezdhessenek.

A mostani show-ból képeket és videókat itt lehet megtekinteni.

Sok videót csináltam, nem csak azokból a jelenetekből, amiben ők is szerepeltek, hanem a többi részből is, mert volt néhány nagyon profi előadó (bar mindenki amatőr színész itt) - csak hogy lehessen összehasonlítani, hogy van még hova fejlődni azért... :)

Az utolsó előadás után ottmaradtunk a búcsú bulira is, ahol mindenki táncolt, és újra előadták  a legnépszerűbb dalokat a színdarabból - csak úgy maguknak.











Sunday, 9 April 2023

Február - Emese szülinapja folytatódik

 Egyik szülinapi kívánsága egy ottalvós buli volt - anyánál... Ez már alapban is kihívást jelent, hiszen helyből hatan vagyunk a házban, úgyhogy igyekeztünk úgy szervezkedni, hogy mindenkinek jó legyen.

Ez viszonylag sikerült is. 4 barátnőjét hívta meg, akikkel pizzáztak és filmet néztek a kerti kisházban - így nem sok vizet zavartak.  Természetesen hajnalig fent maradtak, mert az kötelező ebben a korban, úgyhogy jó fáradt volt mindenki másnap.





Február - Emese szülinapja

 Mesi majdnem egy hétig ünnepelte a szülinapját, valahogy mindig adódott erre lehetőség.

Természetesen a napján köszöntöttük fel, ami sajnos hétfőre esett, így egyenesen az iskolából érkezett a Hard Rock Café-ba, ahol összegyűlt a család. Örült az ajándékoknak, jó volt a hangulat, a felnőttek is tudtak egy kicsit beszélgetni. Sajnos rövidre kellett fogni az estét, mert másnap iskolába kellett menni a gyerekeknek (a nagyok pedig dolgoztak).