Az újévi utat nem sok szervezés előzte meg, és megis sikerült sokat belezsufolni a néhány napba.
Az úgy egyszerű volt, néhány megállónál tarkítva. Este mar a Temze partján kavicsoztak a csajok.
Másnap a Globe színházban kezdtünk. Legutóbb nem sikerült bejutunk, mert zárva volt, de most nemcsak, hogy belülről is megnézhettük, hanem egy gyerekbarát idegenvezető is kaptunk (meg egy kínai kisfiú volt tét az anyukájával, de nem sokat beszéltek angolul, így az egész csak nekünk szólt.) A lányok jól szerepeltek, ügyesen válaszoltak a kérdésekre és meglepően sokat is tudtak.
Utána egy kávé után hajóra szálltunk és elmentünk Greenwhich-be, megnéztük a csillagvizsgálót, illetve amennyit lehetett belőle.
Estére visszahajoztunk Londonba és egy vicces étterembe költöttük el az újévi vacsorankat. Miután a nagy tűzijáték elmaradt, ezért csak a közeli hídra sétáltunk ki éjfélkor és onnan néztünk körbe a város különböző pontjaira, ahol kisebb fény játékokat és tűzijátékok át lehetett látni.
Másnap reggel mentünk tovább vidékre, ahol ujra Mesi barátnőjénel vendegeskedtunk pár napig.
Aztán elmentünk Brighton-ba a tengerpartra, ahol a móló nagy élmény volt (mint egy vidámpark). A lányok választhattak egy-egy élményt - Mesi nyilván a legfélelmetesebb dolgot választotta ki, míg Kinga dodzsemezni szeretett volna.
Másnap búcsú, Anya ment dolgozni, a család pedig hazautazott.
A képeket itt lehet megtekinteni.