Sunday, 21 June 2020

Tengerpart kutyával

Úgy döntöttünk, hogy vasárnap kirándulunk egyet, egy igazi nagyot, egészen a tengerpartig.

Az első alkalom, hogy Olive találkozik a tengerrel, kiváncsiak voltunk, hogy mit szól hozzá.

Ahogy az alábbi képen is látható, nem ijedt meg, hanem sokat lubickolt, rohangált, még egy kicsit úszott is. Csakúgy, mint a lányok (mellesleg mondom, hogy a levegő 20C, a viz kb 15C volt, de ez őket nem zavarta.
Olive ivott is eleget a tenegrvizből, és megkóstolt egy medúzát is, igy délután hányt egy kicsit, de tovább folytatta a játékot.
Megtaláltuk a szinte egyetlen tengerparti szakaszt, ahol el lehet engedni a kutyákat, és ezért minden kutya ott rohangál, és Olive rengeteg barátra tett szert.
Egész nap rohangált, és örömmel jelenthetem, hogy sikerült (talán életében először) tökéletesen kifárasztanunk. Az autóban szeret nézelődni, de amint hazaért és megvacsorázott, azóta csak alszik.
A gyerekek is teljesen kifáradtak, és megsütött minket a nap, de nagyon élveztük a kirándulást, és úgy döntöttünk, hogy jövő vasárnap is elmegyünk.


A többi képet és videót itt lehet megtekinteni.

Saturday, 6 June 2020

A két fog története

Mindkét lánynak cserélődnek a fogai.
Mesi már lassan a hátsó őrlőfogak felé tart, Kingának még csak elöl lötyögnek.

Múlt héten szombaton elmentünk egy lányos napra, és végre eljuthattunk ruhát venni magunknak a bevásárlóközpontba, és utána egy közeli parkban piknikeztünk is egyet. Azon viccelődtünk, vajon kinek esik ki először a foga. És akkor a Mesinek egyszer csal a kezében maradt a foga. Írtunk is azonnal üzenetet Apának fotóval a fogról, hogy találja ki mi történt és kivel.

Utána hazamentünk, és délután Apa ment el bevásárolni. Kinga a trambulinon ugrált, amikor az első foga teljesen kicsavarodott, és végül kipottyant. Úgyhogy írtunk Apának még egy üzenetet, fotóval a fogról, hogy találja ki mi történt és kivel.

A fogtündérnek aznap éjjel nagyon sok dolga lett. Vicces, hogy mindkét gyerekhez egyszerre kellett mennie (mondhatni, nem volt felkészülve erre egyáltalán). Mesi szerette volna megtartani a fogát, de Kinga azt írta a fogtündérnek, hogy vigye csak el nyugodtan.



Olive állatorvosnál

Ideje volt már egy állatorvosi vizitnek. Kifogytunk néhány dologból, és Olive-nak mostanában sokszor könnyezik a szeme.
Bár már régen járt ott, Olive nagyon izgatott lett, amikor megérkeztünk, és boldogan nyalogatta körbe a kedvenc doktor nénijét. Azt már elfelejtette, hogyan is kell leméredzkedni, de néhány finom falat eszébe jutatta, és utána már le sem akart szállni a mérlegről.
22 kg amúgy, és úgy látszik, ez lesz a versenysúlya és mérete.

A doktor néni megvizsgálta, és mindent rendben talált rajta. A szemét meg kell nézetnünk még egy másik orvossal, mert lehet hogy túl sok a bőre ott, és az irritálja, ahogy pislog.

Kinga kísért el az állatorvoshoz, mert felvettük őt az egynapos iskolából, és egyből mentünk is, így ő fényképezett mindent. Az ezer képből íme néhány: