A késő éjjeli (és nem teljesen zökkenőmentes éjszaka után nyugis nap következett, amikor is csak a ház körül és a kertben zajlott a játék (labdák, biciklik és görkorik), majd az egyetlen meleg, nyárias (20 fokos) vasárnap, amikor is csak délután kiszaladtunk a La hulpe-i kastély parkjába sétálni. Ott készültek a gyökeres domboldalon mászós képek.
Hétfőn jött az ország ikonjainak a megtekintése, vagyis az Atomium és a Mini-Európa, amivel el is telt az egész nap, és rengeteg kép készült.
Kedden a vendégeink önállóan bebarangolták Brüsszel belvárosát, míg mi lefutottuk az esedékes orvosi köröket, és Mesi szemüveget kapott.
Szerdán Bruges-be mentünk, ahol egy hotelban szálltunk meg. Aznap a város és a kórházmúzeum megtekintése, valamint hajózás a csatornán volt a program, míg csütörtökön az egész napot a holland tengerparton töltöttük, ami kevésbé van beépítve emeletes házakkal, mint a belga.
Aznap tökéletes időt fogtunk ki, végig sütött a nap, és ezerrel fújt az északi tengeri szél, a hőmérő 11 fokot mutatott. Vajon ki volt az első, aki mezítlábra vetkőzött, majd combig bement a jéghideg vízbe? Természetesen Emese. Kinga azonnal, Rebi és Eszti pedig kicsit később követte a jó példát. Ez szintén látható a képeken. A kontrollcsoport (vagyis a szülők) ezalatt kapucni, sál, sapka, kesztyű és télikabát alól felügyelték a gyermekeiket.
A késői hazatérés után péntekre már csak egy-két vásárlás jutott és egy kis játszóterezés, szombaton pedig a készülődés.
A lányok összességében jól kijöttek egymással, miközben folyamatosan változtak az erőviszonyok köztük, de mindig volt kivel/mivel játszani.
Nagyon hamar elment az együtt töltött idő.
A sok képet itt lehet megnézni.