Nagy várakozás előzte meg az idei Halloweent, vagyis a Mindenszentek éjszakáját.
Miután Mesi már ismeri tavalyról az angolszász hagyományokat, beoltotta Kingát is, és együtt öltözködtek boszorkánynak és gyakorolták a Trick-or-treat szokását, vagyis az ajtóról ajtóra vándorlást és leginkább az édességek begyűjtését.
Az ünnepfát is sikerült feldíszítenünk különböző figurákkal.
A gyűjtögetés estéjét előbbrehozták az őszi szünet miatt, így hétközben sikerült még suli után elrohannunk és gyorsan sötétedésig körbejárni a környező utcákat. Természetesen nem üres vödörrel tértek haza, és az autóban szépen elosztották egymás között a zsákmányt.
Most először mi is faragtunk töklámpást. Mesi rajzolta, Mamával együtt kikaparták a tököt és Anya kivágta a lyukakat. Meglepően jól sikerült, és vonzott is néhány esti látogatót az ajtónkhoz.
Friday, 11 November 2016
Subscribe to:
Posts (Atom)