Wednesday, 24 August 2016

Nyár - Anglia

Újra Anglia, és megintcsak sok élmény és sok kép.
Íme, ezeket lehet látni a képeken:
- Először is Sommerset-be mentünk, ahol Rosie-ékkal együtt töltöttünk egy hétvégét, és Anya-Apa pedig egy esküvőre volt hivatalos.
- Útközben elmentünk Stonehenge mellett is, de nem álltunk meg megnézni.
- A tengerpart köves volt, és sok fosszíliát lehetett találni a sziklákban.
- Az esküvő jól sikerült, és gyönyörűen sütött a nap (majd lesz többkép is róla/rólunk ott, csak még nem érkeztek meg)
- Miután a gyerekek nem vettek részt az esküvőn, másnap reggel visszamentünk abba a kis hotelbe, ahol rendezték, és ott a gyerekek játszhattak együtt Scarlettel, mi meg cseveghettünk még az ifjú párral. Szép a kertje és jó a konyhája, így ott is ebédeltünk.
- Sommerset tengerparti kis gőzvonatozás - a helyi érdekesség.
- Aztán visszatértünk Teddingtonba, ahol Kinga megkapta élete első hajvágását.
- Természetesen az örök Bushy Park, ahova Scarlett is kijött velünk, és ahol most is nagyon sok időt töltöttünk a szarvasok, kacsák, mókusok között.
- Játszóterezés Scarlettel
- Vacsora barátainknál, ahol Maja két napppal idősebb a Kingánál.
- Hampton Court Palace gyönyörű, sárkányos játszótere, és a labirintus a palotakertben, ahol most meglepetésként óriási beszélő kertitörpékre lehetett bukkani.
- A komp felé még egy utolsó játék a tengerparton.

A képeket itt lehet megnézni.


Monday, 22 August 2016

Szedd magad

Az itthon töltött két hét egyik programja a szedd-magad farm volt, ahol a lányok megdolgoztak a vacsorájukért.

Szedtünk zukkinit, rengeteg fodros káposztát, paradicsomot, zöldbabot, málnát, szedret és egy kis áfonyát.
Vacsorára zukkinis tészta volt, párolt zöldbabbal, mindkettő nagy kedvenc.








Saturday, 20 August 2016

A másik fog

Mi történik,  ha Apa csikizi a lányokat és Mesivel birkózik az ágyon,  amíg Anya bevásárol?

Természetesen várjuk a fogtündért.

Saturday, 13 August 2016

Nyár - Magyarország

Ismét élményekben gazdag nyaralásban volt részünk, és rengeteg fotó készült.
Csak egy rövid ismertető a programokból és hogy mit láthatunk a képeken:

- éjszakai vonatozás Németországon keresztül, autóstul oda-vissza (Anya visszaúti száguldása Bécs felé azért emlékezetesebb maradt)
- odafelé bécsi stop, egy leeresztett gumi, a Hundertwasser ház és a Zsuzsival megbeszélt randi miatt
- Mesi foga épp a Hunderwasser házban esett ki
- bár sok program volt Szegeden is, a legtöbb képet a Vadasparkban készítettük, ahol a kígyósimogató, a fóka-show és a kecske-etetés volt a legizgalmasabb
- Jakab Leviéknél összegyűlt a banda és a hozzátartózó gyerekek egy kerti parti erejéig, ahol még Kinga is kilakkoztathatta a körmét
- megköszöntöttük Nyanyót szülinapja alkalmából
- Mesi papucsa a Tisza parti sárba ragadt a Kiskőrösi Halászcsárdánál
- a tihanyi komp
- játszóterezés Rebiékkel Füreden
- falmászás mindenkinek a balatoni élményparkban
- strandolás, amikor csak lehet
- selfie-k a kisvonatozáskor Füreden
- Kapolcs a rokonokkal és az első Művészeti Napok élményeivel (a lábmosás a patakban valahogy mindig nagyon népszerű volt, de voltunk Gryllus koncerten is, és összebarátkoztunk a mentőkutyákkal is)

A képeket itt lehet megtekinteni.



Sunday, 7 August 2016

Kinga első hajvágása

Eljött az idő, hogy Kingát is elvigyük abba a gyerekfodrászatba Teddingtonban, ahol Mesi is megkapta élete első hajvágását. Nemcsak mesét nézhetnek a gyerekek hajvágás közben, hanem egy kis oklevelet is egy hajtinccsel, amit persze elteszünk emlékbe.
Kinga nagyon szépen viselkedett hajvágás közben, választhatott magának hajcsatot is, és a végén kapott még egy nyalókát is, amiből rögtön kettőt kért, hogy Mesinek is vihessen egyet.


 

Az első nagy fog

Egy éve nyáron esett ki Mesi első tejfoga, Magyarországon. Ez a nagy fog már nagyon lötyögött, és már nem tudta kivárni a megérkezést, és még Bécsben, a Hunderwasser házban kiesett.
Talán ezért is történhetett, hogy a fogtündér icipicit megkésve, de még reggeli előtt érkezett. Mesi épp visszaaludt, így sajnos nem tudott találkozni vele...