Kinga is nagyon élvezte, hogy a nagyokkal együtt felülhet az autókra, sőt egyedül is mehet pár dolgon. Halásztak kacsákat is, amivel kisebb ajándékokat lehetett nyerni.
És végre megnézhettük élőben is a tüzijátékot. Mesi emlékezett rá, hogy kiskorában nagyon fájt a füle tőle, de most már felnőtt és valóban bátran állta a sarat, sőt, egészen a kerítésig furakodott előre.
Kinga miatt aggódtunk, hogy félni fog, befogtuk a fülét, de nem sírt és nem félt. Egy idő után hangos volt neki, de ő is végignézte a tüzijátékot, sőt azóta többször is kérdezgette, mikor lesz tüzijáték.
Ugyanezen a helyen volt egy kisebb jégpálya is. Mesi persze már előző nap menni akart korizni, csak épp egy nagy esés miatt bedagadt a térde, és meg akartuk várni, amíg egy kicsit rendbejön.
De másnap már nem volt kifogás, az egész család jégre szállt.
Kinga kicsit ódzkodott a koricipőtől, már a vékony éleken is bizonytalanul álldogált, hát még, amikor anyával jégre lépett. Egy ideig tipegtünk a jégen, toltuk a fakutyát magunk előtt támaszul, aztán inkább beleült, és onnantól kezdve sokkal jobban élvezte a dolgot.
Egy óra korizás után elfáradt a lábunk (kivéve Kingát), és megéheztünk. Kingáról már korábban levettük a korit, és cipőben már rámerészkedett a jégre, sőt, a Mesit is tolta a fakutyán.
Miután csak mi voltunk, nem készült kép a családi jégkígyózásról, és a szülők korizásáról (ami talán nem is olyan nagy baj).
