Saturday, 17 October 2015

Sunday, 11 October 2015

Szőlő

A garázs fala mellett futó szőlőből ennyi termésünk lett, miután megmetszettük.

Őszi táncház

Ismét voltunk tánchazban, és ismét nagyon jól éreztük magunkat. Olyannyira, hogy a lányok nem is akarták nagyon abbahagyni a táncot, így csak fél tízkor indultunk haza, amikor már mindannyian nagyon fáradtak voltunk.
Meesit most már jobban lekötik a kézműves foglalkozások és a barátok, ő ostort font és karkötőt készített a kis szövőszéken.
Kinga viszont szinte végigtáncolta az estét, akár nélkülünk is. Megint ott volt a kis barátnője, a hosszú hajú Noa, ahogy Mesi örök cimbije, Linni is.








 
 

Nyílt nap Mesi iskolájában

Az elsősök szülei beülhettek egy fél napra, hogy megnézzék, hogyan is folyik az oktatás, mit is csinálnak a gyerekeik az iskolában, és a tanár nénitől megtanulják, hogy mi is az ő teendőjük otthon ezzel kapcsolatban.
Mi egész családostul megjelentünk, hiszen ha Levi nem megy dolgozni, akkor Kinga sem megy bölcsibe.
A gyerekek nagyon várták és persze mind (Mesi biztosan) a legjobb és legügyesebb akart lenni. Carine, a tanár néni igyekezett mindenkit szerepeltetni. Mesit is már az elején kihívta a táblához.
Az óra kezdetén átbeszélték a napot, dátumot, évszakot stb, majd az időjárás következett. Tanulják az egyes betűk leírását, kiejtését és felismerését egyes szavakban. Minden betű leírását a levegőbe rajzolva is gyakorolják, jobb kézzel is, bal kézzel is és két kézzel is. Ezután a füzetekben is dolgoznak vele.
Képes feladatok is vannak. Amikor mi ott voltunk, el kellett mesélni, milyen képet kaptál (Mesi valamilyen autószerelőset) és bekapcsolódnak a számok is (hány autó várakozik stb. )
Matekból megy az összeadás és kivonás, egyelőre egyjegyű számokkal.


Itt Mesi az ablaknál üs a második padban, de minden hétfőn újrarendezik az ülésrendet, így nincs állandó helye a gyerekeknek, és mindig mások a szomszédaik.



Apa és Kinga feszülten figyelik az órát. Persze Kingát egy idő után kiraktuk a folyósóra szaladgálni.




Utána megnéztünk egy angolórát is, ami a poroszos, fegyelmezett teljes osztálylétszámú oktatás után felüdülés volt. Az anglophone (vagyis az angol anyanyelvű) csoportban kb 10-en vannak, a legtöbb gyerek vegyes nyelvű (angol és valami más), így Mesi sem lóg ki a sorból. Körben ülnek, beszélgetnek, végigbeszélik az aktuális olvasókönyvet, gyakorolják az egyes szavak leírását. Barátságos és felszabadult a légkör. A tanár nénivel beszélgetve kiderült, hogy Mesi a legjobb olvasó az angol csoportban, gyakran egy asszisztens külön is foglalkozik vele.


Az angolórán kis dallal is készültek a szülők látogatására. Mesi kis barátja (természetesen Ella mellett) a fekete kisfiú, Benji, aki a videón bohóckodik (ő német-angol vegyes).




Saturday, 10 October 2015

Kertészek

Milyen formájúra  nyírjuk ezt a bokrot?