Thursday, 25 September 2014

Ősz

Amíg Mesivel az őszi sapkákat válogattuk le, addig Kinga megtalálta a kenyeret a bevásárlószatyorban. ..

Tuesday, 16 September 2014

Hétvége Apa nélkül

Apát kötelességei (khmm-khmm, 20 éves osztálytalálkozó) elszólították ezen a hétvégén, de mi lányok még így sem unatkoztunk.
Szombaton barátainkkal (abban a családban 3 fiú van és várják a negyediket) egy közeli állatfarmra látogattunk el, ahol megnézhettük és etethettük a tanyasi állatokat. Volt ott minden, mint pl. ló, malac, tyúk, nyulak, kecske, bárány stb. Van egy kis boltjuk is, ahol a saját (bio) terméseiket is árulják és helyi sütésű pékárut. No meg helyi tenyésztésű csirkét grilleznek. Így meg is oldottuk a pikniket, vettünk egy grillcsirkét és egy kenyeret, és abból falatozott mindenki (kivéve Kingát, aki nem kért húst, így ő kapott otthonról hozott falatkákat).
A csirke csontjait pedig utána a malacok ropogtatták el, kb egy perc alatt.
A boltból még hoztunk haza két szép kis dísztököt emlékül.






Vasárnap pedig szülinapi bulira voltunk hivatalosak, mármint leginkább Mesi, mi a Kingával 'csak' elkísértük, de azért mi is jól éreztük magunkat. Mesi végigpróbálta a játszóház összes elemét a barátaival, megcsodálta az égő gyertyákat és segített eltüntetni a tortát. Róla nem sok kép készült, mert csak egy homályos csík látszott legtöbbször belőle a nagy rohangálásban és csúszkálásban. Az egyik szülinapi ajándék make-up készlet volt (nem a miénk!), ami nagy sikert aratott a lányok körében.
 Kinga, miután felmérte a baba-terepet, szintén igyekezett magát önállósítani és a nagyok mászóházába feljutni. Még szerencse, hogy volt néhány önkéntes, aki vállalkozott a kíséretére.





Így hamar eltelt a hétvége, főleg, hogy otthon is volt tennivaló, sütöttünk banánkenyeret (hármasban!!! - Amíg a Mesi kikeverte a tésztát, addig a Kinga diót válogatott), és elkezdtük ősziesre díszíteni az ünnepfát gesztenyékkel és tobozokkal.

Apa hétfőn este még pont hazaért egy jóéjt puszira lefekvéskor, aminek nagyon örültünk.

Thursday, 11 September 2014

Csavaroz a család

Beszereztük a szükséges bútoraink 90%-át (szerintem legalábbis, Levi szerint kész vagyunk, én úgy gondolom a vendégszobába még kellene egy kinyitható szófa, ő szívesen megtartaná jógaszobának).

Ennek szellemében a lakást berendezettnek nyílvánítottuk, ami nagy megkönnyebbülést jelent a számunkra. Nem volt egyszerű idáig eljutni. A következő mérföldkő az lesz, hogy nekiálljunk kipakolni a dobozokból, ugyanis most még a bútorok üresen állnak, mellettük meg teli dobozok foglalják a helyet a földön. Fotó csak a végleges és szép állapotról lesz.

Ikea lapraszerelt bútorokról lévén szó megszámlálhatatlan mennyiségű csavart csavaroztunk és szöget kalapáltunk. Míg ez utóbbi Apa kiváltsága maradt, a csavarozásban az egész család részt vett nagy lelkesen. Igaz, Mesit egy időre eltérítette a labirintus építése, de utána visszatért a műszakba.

Volt olyan bútor, amit mi lányok raktunk össze, amíg Apa dolgozott. Nagyon büszkék voltunk az eredményre.








Pár szó Kingáról

Nos, röviden összefoglalva.
Megkapta első belga oltásait (kettőt), aminek lesz még folytatása, mert még a Hepatitis B hátravan (ezt Magyarországon csak tizenévesen adják be, Angliában meg egyáltalán nem kell, itt viszont két hónaposan már megkapják). Ezt még lehet, hogy a Mesinek is be kell majd adatnunk.

Hossza: 80 cm
Súlya: 9 kg
Fejkerület: 47 cm

A bölcsit a múlt héten kezdte. Pár órás beszoktatás volt az első héten, 3 óra volt a legtöbb, amit bent töltött, ebéd után már mentem is érte. Ezen a héten viszont már ott is aludt ebéd után és csak 3 körül vettem fel, így most már lassan elkezdődik a teljes napos bölcsi és Apa a jövő héttől mehet majd érte.
Kinga egyelőre látványosan tiltakozik mindez ellen, decibelben nem sok gyerek tudja felülmúlni, ha nekiáll sírni, amikor Anya elmegy. Viszont napközben egyre jobban elvan, nagyon jól eszik és hatalmasakat alszik (nem úgy mint itthon).
Mint tudjuk, ő is elég öntudatos személyiség és már a bölcsiben is határozottan elmagyarázza, hogy ő mit szeretne. Például egyik nap, amikor leültek ebédelni, akkor ő csak oldalra hajtotta a fejét és a kezét az arcához tette, hogy mutassa ő álmos, és a párnák felé mutogatott. Így az egyik gondozó odavitte a párnákhoz, ahol ő minden további nélkül lefeküdt és elaludt. Mellette a csoport megebédelt, majd készülődtek a lepihenni, mikor is Kinga felkelt, így ő akkor ebédelt, mikor a többiek aludtak. Mikor érte mentem, csak ő volt ébren és két ovó néni is csak vele foglalkozott.

Amint az alábbi képen is látszik, a piros tésztát legalább annyira szereti, mint a nővére...



Tuesday, 9 September 2014

Rendrakás

A lányokat is igyekszünk befogni a házimunkába,  már amennyire lehet és kedvük is engedi.

Most éppen segítettek elrakni a tiszta evőeszközöket. Kinga vette ki a mosogatógépből és adta tovább a Mesinek, aki már feléri a fiókot,  hogy a helyükre tegye azokat.

Csapatmunka a javából. Bárcsak a lakás többi részén is működne ilyen szépen. ..