Saturday, 22 February 2014

Nemo - Kinga úszás

Mesi után Kinga következett. Mármint nem egymás után, hanem végre vele is elkezdhettük a babaúszást.
Csakúgy, mint Mesivel, ez a megtisztelő feladat Apára hárul. És mivel Kingának ez még nem egyértelmű, ezért az alapszabály az, hogy Anyát nem szabad meglátnia. Így Anya sarkokba kucorodik vagy oxigénpalackok mögé bújik.
A másik vicces része a babaúszásnak, hogy Carol, a tanárnő nem beszél angolul, csak franciául és spanyolul. Így Apával kézzel-lábbal egyeztetnek, de nagyon kitartóak mindketten.

Kingát először sokkolta az új közeg / helyzet, visított sokat, de aztán vasárnap elmentünk családostul usziba, ahol a közös locsi-pocsit már nagyon élvezte, és a következő úszásórán már nagyon jól szerepelt.








Friday, 21 February 2014

Nemo - Mesi úszás

Új uszodát kerestünk, mert a régi több szempontból is körülményes volt (az időpont, a dugó, a parkolás, a babaúszás, az öltöző stb). Szóval volt néhány okunk, hogy ne ragadjunk le ennél.

Nem messze tőlünk, de már kifelé van egy búvárközpont (Levinek is felcsillant a szeme), ahol egyébként a legmélyebb medence is található, 33m mély és nyílván a mélymerülés oktatására kiváló.

Mindemellett gyerek- és babaúszás tanfolyamaik is vannak, így Mesivel a múlt héten kipróbáltuk, milyen. Mesinek is nagyon bejött és egyetértett azzal, hogy átjöjjünk ide. Itt egy Sebastian nevű srác tanítja, és a csoportban ketten (2) vannak (legalábbis akkor).




Thursday, 20 February 2014

Tévézés

Ezt a foglalatosságot persze a második gyerek korábban kezdi...






A baleset

Az úgy történt, hogy Mesi talált egy hosszú, meredek lejtőt a rollerral, és egy jobban élvezte a sebességet...
a többit el lehet képzelni.

Felületi sérülésekkel megúszta a dolgot, és a sebei már szépen gyógyulnak.

Akkor, ott azonnal mentünk az ügyeletre, ahol már annyira helyrejött, hogy viccelődni is lehetett vele (Fuhásznak írták le a nevét).

Itt a képen éppen várjuk, hogy kitisztítsák a sebeit (a jódnak kevésbé örült), és bár a feldagadt szájától nem látható, de mosolyogni próbál...



Tuesday, 11 February 2014

Little Gym - felemás korlát mindenkinek

Úgy bizony. Mindkét lány nagyon szeret tornázni járni, és ott a különböző szereket kipróbálni.
És ha azt gondolnád, hogy azok az eszközök csak felnőtteknek valók, nézd meg az alábbi videókat - ezekről úgy tűnik, hogy nemcsak hogy gyerekjáték az egész, hanem csecsemőjáték is...


Sandra a nagy kedvencünk, aki a Kinga babaóráját tartja, de besegít a 'nagyoknál' is néha, így Mesi is ismeri.


Monday, 10 February 2014

Székely táncház

Bizony, itt még ilyen is van. Úgy kéthavonta jön ki egy vendégzenekar, és délután a gyerekeknek szól a zene, este pedig a felnőttek rophatják (persze leginkább gyerekmentesen).
Mesi egyik barátnője az oviból Katica, akinek az apukája székely - és tényleg úgyis néz ki és ráadásul kobozkészítő a szakmája - még ilyen is van. Mindenesetre ő barkácsolgatott össze kis szövőeszközöket a gyerekeknek, de Mesit inkább a gyöngyfűzés érdekelte a buliból (a sütiken kívül), az is csak egy ideig, aztán Apát leültette és leadta neki a rendelést, milyen nyakláncot is szeretne. Így Apa a táncház egy részét női körben töltötte.

A táncházban még Kinga is táncra perdült, Mesi segítségével...



Voltak mindenféle énekes játékok, és a Mesit még el is rabolta a Boszorka!