Tuesday, 25 January 2011

Láz

Az elmúlt héten nem nagyon jelentkeztünk, mert többen a családban (=2) betegeskedtek...
Levi torokfájással küszködött, míg a Mesi csak simán belázasodott, de egyéb tüneteket nem produkált.
Csütörtökön és pénteken én maradtam itthon vele, hétfőn Levi.
Az első pár napban szinte folyamatosan volt kisebb-nagyobb hőemelkedése, de az étvágya csak hétvégére ment el.
Pénteken voltunk orvosnál, szerinte fertőzés, és felírt antibiotikumot, amit kiváló és kisgyerekek által imádott (khmm-khmm) ánizsos ízesítéssel készítenek.

Az alábbi képen éppen délutáni csendespihenő van, és Apa éppen kedvelt Pelevin regényét olvassa fel a Mesinek, majd együtt szundítottak egyet.

Azóta már mindketten jobban vannak és visszaáltak a mókuskerékbe.



A hazatérés

Meséltem már, milyen volt, mikor a Levi visszajött? Nem? ... Na, figyeljetek...

Sokáig hezitáltam, hogy vajon hazamenjünk-e és meleg lakásban, meleg vacsorával várjuk, megfürödve és megmosakodva, vagy kimenjünk elé a reptérre és szepen elfelejtkezünk a többiről...
Végül az utóbbi mellett döntöttem, leginkább már a autópályán, mikor sávot kellett választani.

A reptéren még egy félórát kellett várnunk, amit mozgólépcsőzéssel töltöttünk.
Aztán odamentünk, ahol az érkezők kijönnek a zöldfolyósóról - és ahova a Mesinek mindenáron be kellett rohangálnia.

És egyszercsak megjelent Apa, és Mesi minden további nélkül odaszaladt hozzá. Igaz, Apának a sok varázslatos tulajdonsága mellett egy iPod is volt a fülében, amit feltétlenül meg kellett hallgatnia.

Mindenesetre az ott várakozók könnybe lábadt szemekkel nyúltak a zsebkendőik után...

Az alábbi képek az első pillanatokat örökítik meg.




Thursday, 13 January 2011

Sapkamánia

Amint látjátok, Mesit nem kell kétszer bíztatni, hogy sapkát húzzon rossz időben - sem jó időben, sőt, gyakorlatilag akár bent a lakásban vagy üzletben.




Apával videózni



Pár felvétel a meghitt pillanatról (ó, azok a ritka, nyugodt pillanatok...), amikor Mesi és Apa együtt nézegetnek egy videót Apa telefonján.


van egy házitündérem...

Valamelyik nap a Mesi ebben a tündérruhában jött haza a Rosie-tól.
Ebben tüsténkedett egész este. Segített a szárítógépbe berakni a ruhákat, sőt el is indította magától.




Monday, 10 January 2011

karafa


Húúú, hát nem tudom, milyen lesz ez a videó, mert a Levi telefonjával készült, és egyelőre nem találtam meg a módját, hogy hogyan lehetne 'egyenesbe hozni'...

Mindenesetre újabb karácsonyi előkészületet láthattok, és lehet, hogy megfájdul a nyakatok ...

Mesi a karácsonyfát karafá-nak mondja, de lelkesen és akkurátusan pakolta rá a díszeket. Azóta már azt is elmondhatom, hogy a leszedésükben is sokat segített és az tizedannyi időt nem vett igénybe.

A karafa átkerült a Heniékhez, ahol a kertbe kiültetve jól fogja magát érezni (reméljük).

a karácsonyi előkészületekről

Hát Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!!!!!!

Gyorsan elszaladt a sok pihenéssel tötött nap, hogy még ide sem sikerült írni.
Ezúton is nagyon köszönjük a postán érkezett ajándékokat.

Azért mi is egy picit készültünk az ünnepekre, de leginkább csak a konyhában tüsténkedtünk.
Két rövid videót tudok erről bemutatni. Sajnos az első nem sikerült, mert Mesi nyomban ráveti magát a telefonra, ha meglátja, és nem nagyon tudtam lefilmezni, milyen ügyesen dagasztotta a tésztát a beiglihez.

Viszont a második már jobban sikerült, ahol is apával fűszerezik a sütnivaló hússzeleteket.

Remélem, megjön tőle az étvágyatok.